Főleg az elmúlt 10 hónap. Azok a sérelmek, amiket a Tomi okozott. Tegnap este felmentem Sándorhoz beszélgetni, ő olyan pótapa nekem.Beszélgettünk 1,5 órát és ezidő alatt sokszor éreztem, hogy nem bírom tovább és majdnem zokogásban törtem ki. Elmondhattam volna, mennyire fáj az élet, anyám mennyire nem ért meg és mennyit bántott a Tomi... De nem tettem, mert ő is bántott. 14 évesen meggyanusított, hogy terhes vagyok... Ott elvesztettem a bizalmamat iránta.Fájt, hogy már ő is szörnyűségeket gondol, teljesen alaptalanul...
Így hát hagyom, hogy tüskés takaró lepje el a szívem. Túl sokat bántottak ahhoz, hogy bárkit is közel engedjek magamhoz Ágit és Marcit kivéve. Nem értem, miért gyógyulnak ezeka sebek ilyen nehezen, mikor én mindig meg akarok bocsátani.. És mikor azt érzem, hogy sikerült, jön egy roszabb pillanat, mikor rámtör az a hasító érzés és a könnyeimmel küszködöm.És én is azzá a bujkáló, érzelmeit rejtő emberré válok lassan, aki nem akarok lenni.
De ma már elvárás, hogy dolgozz, légy kemény, csinos érts mindenhet egyformán, légy művelt és tartós, mint a Duracell elem. Szép lassan géppé leszünk...
